A finn gyártó egy újabb fiataloknak szánt zenemobilt mutatott be, mely ugyan nem kapott érintőkijelzőt, de beépített sztereó hangszóróval a fedélzetén érkezik és ráadásul a maga 12 milliméteres vastagságával egészen vékonynak mondható. A Nokia 5630 a gyártó új termékstratégiájának megfelelően Symbian Series 60 3rd Edition Feature Pack 2 (S60 3.2) alapokon nyugszik, vagyis más szóval okostelefon, mely 2,2 hüvelykes 240x320 képpontos kijelzőt, hagyományos és zenei vezérlőbillentyűzetet, 3,2 megapixeles kamerát, 10,2 megabites HSDPA letöltési és 2 megabites HSUPA feltöltési képességet, sztereó Bluetooth és WLAN modult, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet, szövegfelolvasó funkciót, RDS FM rádiót, valamint „mondd és játszd” hangfelismerő zenevezérlő funkciót kapott, mely utóbbi használatához elegendő kimondani az előadó nevét esetleg az album vagy a zeneszám címét és máris kezdődik a lejátszás. Az új XpressMusic mobil a Nokia legújabb aktív készenléti kijelzőjét kapta, melynek Kapcsolatok parancssorában a húsz legkedvesebb barát vagy üzleti partner egyenesen a kezdőképernyőről érhető el legutóbbi üzeneteikkel, e-mailjeikkel, utolsó hívásaikkal és fényképeikkel együtt. A 112x46x12 milliméteres és 83 grammos, 4 GB kapacitású memóriakártyával és 22 óra zenelejátszást lehetővé tevő 860 mAh kapacitású akkumulátorral, teljes mértékig újrahasznosítható csomagolásban érkező Nokia 5630 XpressMusic az idei év második negyedévétől lesz kapható fekete-vörös, szürke-kék és szürke-króm színekben, de ára egyelőre nem ismert.
Nokia 5630 XpressMusic: Vékony okostelefon
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Nokia Press
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Nokia 5630: Több mint aminek látszik
A mindössze 55 köbcentiméteres zenemobil a Series 60 okostelefonok új generációjának előszele.
Hír 41
-
Kiválasztotta beszállítóit a Nokia
A Qualcomm és a Broadcom lesz a finn óriás két legnagyobb beszállítója.
Hír 3
Előzmények
-
Ismét kamerák előtt a Nokia E75
Mostanra minden részletében ismertté vált a Mobile World Congress alkalmával bemtuatásre kerülő QWERTY csúszkás Nokia E75.
Hír 43
-
Nokia E71 feketében és vörösben
Bemutatkozott a teljesen fekete és a vörös-ezüst QWERTY gombsoros Eseries üzleti okostelefon.
Hír 29
-
Kínában a Nokia és a Motorola tarol
Kínában az okostelefonok piacának kilencven százalékát Nokia és a Motorola uralja.
Hír 4
-
Series 60 okostelefonok szélesebb vásárlóközönségnek
A finn óriás alacsonyabb árú okostelefonokkal és számos új szolgáltatással egészíti ki a Series 60 okostelefonok családját.
Hír 5
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- iPhone topik
- Vicces képek
- Alkoholista nevelde
- iPad topik
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- alza vélemények - tapasztalatok
- További aktív témák...