Bemutatkozott a Panasonic első, kifejezetten Európa számára fejlesztett Android-alapú mobilja, mely pontos műszaki leírása egyelőre nem ismert, de egy hivatalos sajtófotó már rendelkezésre áll, illetve a jövő márciusi piaci premier is biztosnak tűnik. Az egyelőre név nélküli jövevény legfőbb attrakciója a por- és vízálló kivitel lehet, mely mellett a 4,3 hüvelykes OLED kijelző is említést érdemel. A japán gyártó jövőre 1,5 millió okostelefon eladását tervezi Európában, míg 2016-ra már 15 millió készülék eladása sem elképzelhetetlen, igaz, ebből csupán 9 millió lehet bővíthető operációs rendszerű készülék.
Fotón az európai Panasonic okostelefon
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Panasonic
Azóta történt
-
Skype táblagép a Panasonictól
Kifejezetten Skype videóhívások lebonyolítására alkalmas táblagépet mutatott be a Panasonic.
Hír 19
-
Panasonic Eluga – Android alapokon
Kellemes formatervvel és rosszul csengő névvel érkezik a Panasonic karcsú Android alapokon nyugvó okostelefonja.
Hír 59
Előzmények
-
Panasonic okostelefonok európai szolgáltatóknál
A Reuters értesülései szerint Európában már a jövő év elejétől elérhetőek lesznek a Panasonic Android-alapú készülékei.
Hír 33
-
Panasonic KX-TU301 - új szerepkörben
Visszatért a Panasonic az európai mobilkommunikációs piacra. Reméltük, hogy ez egyszer így lesz, de másra számítottunk.
Teszt 41
-
Panasonic okostelefonok Európának
A Panasonic Android-alapú okostelefonjai jövőre Európában is elérhetővé válhatnak.
Hír 36
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Honor Magic V2 - origami
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Miért vezet mindenki úgy, mint egy állat?
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Nikon DSLR topik
- Politika
- Synology NAS
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...