Valószínűleg a jövő héten kerül bemutatásra az amerikai AT&T Wireless számára készített HTC Aria, mely külső vonásai terén ugyan a WiMAX hálózatokhoz tervezett EVO 4G modellt idézi, ám teljesen más célközönség számára készült. Az Android 2.1 alapokon nyugvó jövevény az első információk szerint 5 megapixeles kamerát, Sense UI kezelőfelületet, szabványos 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet és 2,8 hüvelyk körüli érintőkijelzőt kapott, vagyis a 240x320 képpontos felbontás szinte borítékolható. Egyelőre nem tudni, hogy a HTC Aria később Euróban is bemutatásra kerül-e, illetve a pontos megjelenési dátuma és várható ára sem ismert.
Azóta történt
-
HTC Aria hivatalosan is
A korábban „Liberty” néven megismert készüléket végül HTC Aria néven mutatta be az amerikai AT&T Wireless.
Hír 25
Előzmények
-
HTC Smart2: WLAN és Office támogatással?
WLAN modullal is rendelkezik majd, illetve dokumentumok szerkesztésére is alkalmas lesz a HTC Smart utódja.
Hír 17
-
HTC Wildfire a Vodafone UK kínálatában
A T-Mobile után a Vodafone is az ingyen elvihető modellek között vette fel a kínálatába a HTC mérsékelt árú Android alapú üdvöskéjét.
Hír 13
-
HTC Vision: Desire QWERTY gombsorral?
Hamarosan bejelentésre kerülhet a HTC Desire teljes QWERTY gombsorral szerelt változata.
Hír 45
-
HTC Smart - a név csalóka
...a készülék pedig teljesen korrekt, függetlenül attól, hogy nem egy okostelefon. Viszont minden idők legolcsóbb HTC-je.
Elemzés 92
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- iPhone topik
- Vicces képek
- Alkoholista nevelde
- iPad topik
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- alza vélemények - tapasztalatok
- További aktív témák...