Az Ulysse Nardin Chairman luxusmobil már tavaly bemutatásra került, ám a hosszas előkészítés után az eredeti, Windows Mobile alapokon nyugvó variáns végül soha nem került piacra. Az alant látható, nagymértékben átdolgozott készülékben már Android rendszer teljesít szolgálatot, melyhez 3,2 hüvelykes kapacitív érintőkijelző, 8 megapixeles autofókuszos kamera, 3G átviteli képesség, ujjlenyomat-olvasó, ARM alapú Freescale i.MX processzog, 3D grafikus gyorsító, HD támogatás, 32 GB belső memória, Facebook és Gmail kliens, illetve 8 óra beszélgetési időt biztosító akkumulátor is tartozik. Az egyelőre még csak előrendelhető Ulysse Nardin Chairman ára nagymértékben függ az alkalmazott nemesfémektől és anyagoktól, így a legolcsóbb variáns 12.800 dollár, vagyis 2,5 millió forint, míg a legdrágább 49.500 dollár, azaz 9,67 millió forint körüli áron lesz beszerezhető.
Azóta történt
-
Vertu modellek negyvenmillió forint felett
Méregdrága, színaranyból készített modelleket mutatott be a Vertu a japán márkabolt megnyitásának első évfordulója alkalmából.
Hír 39
-
Mobiado CPT001: A reneszánsz márványmobil
A luxusmobiljairól ismert Mobiado márványból és zafírból készített reneszánsz koncepcióval rukkolt elő.
Hír 12
-
Vertu Ascent X: 5 megapixel és 32 GB
Idén komoly ráncfelvarrást kaphat a finn óriás prémium termékpalettája.
Hír 14
-
Bemutatkozott a Versace Unique
Egyetlen zafirkristályból készül a kissé extravagáns érintőkijelzős luxusmobil kapacitív kijelzőjének védőborítása.
Hír 22
Előzmények
-
Új Fring kliens Androidra
Elérhető az Android alapú készülékekre szánt Fring legújabb változata.
Hír 3
-
Android Market: Túl a harmincezren
Mindössze három hónap leforgása alatt közel kétszeresére bővült az Android Market kínálata.
Hír 8
-
Natív Opera Mini Androidra is
A natív Windows Mobile verzió után most Android platformra is elkészült az Opera Mini 5.
Hír 19
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- DUNE médialejátszók topicja
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Azonnali informatikai kérdések órája
- S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Nintendo Switch
- Anime filmek és sorozatok
- iPhone topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- További aktív témák...