Külső
Bár a mobiltelefonok megítélése összességében sem nevezhető épp egy objektív dolognak, a leginkább szubjektív rész minden kétséget kizáróan a külső jegyek és a szépség meghatározása. Ennek ellenére vannak olyan készülékek, melyek minden kétségen felül állnak; ilyen a Nexus One is. Nem volt olyan ismerősöm, aki ne lett volna odáig tőle, pedig láttak már sok mindent, ahogy én is. Nehéz lenne megmondani, hogy mi adja a Google készülékének a varázsát, de ha két dolgot kéne mondanom, akkor az arányosságot és az anyaghasználatot emelném ki. A 130 grammos tömeg tökéletesen passzol a részben teflon bevonatú műanyagból (itt a hátlapra kell gondolni), (kis)részben pedig fémből készült masinához, mely valószínűleg vékonyságával (11,5 milliméter) és nem különösebben nagy kiterjedésével (119 x 59,8 milliméter) is el tudja csábítani az embert. Az összeszerelés minősége kiváló, egyedül talán a pattintós hátlap az a megoldás, ami helyett egy jobbat is elfogadnék, de egyébként minden nagyon rendben van.
A lekerekített, íves felületek szemből nézve jönnek ki a legjobban. A készülék teteje íves, csak úgy, mint a hajszálnyival alatta található telefonhangszóró, mely a kijelzőt körülölelő, vékony ezüstszínű sávhoz hasonlóan fémből készült. Középtájon terpeszkedik a 3,7 hüvelyk átlójú, 480 x 800 pixeles felbontású, kapacitív technológiával készült AMOLED kijelző, mely az előzetes híreszteléseknek megfelelően érzékeli a több ujjal történő kezelést is — mindehhez egy automatikus firmware frissítésre volt szükség, amikor ugyanis kivettem a dobozból a tesztkészüléket, még nem tudta ezt a funkciót. A megjelenítő minőségét szavakkal leírni szinte lehetetlen, a színek, az élesség, minden szuper, a napfényben való olvashatósággal sincs gond, pixeles éleket pedig legfeljebb mikroszkóppal szabad elkezdeni keresni — a nagy konkurens iPhone kijelzője sem számít rossznak, de azt kell mondanom, hogy a Nexus One már egy másik szint. A kijelző alá négy érintésérzékeny gomb került, melyek szerencsére háttérvilágítást is kaptak, így sötétben is gond nélkül el tudjuk találni őket. Meglepően jók, aminek oka egyrészt az, hogy messze vannak egymástól (tehát nehéz félrenyomni), másrészt pedig az, hogy a készülék a megnyomásukat egy erőteljes rezgéssel nyugtázza, tehát van visszajelzés. Legalulra a gombokhoz hasonlóan fehér színű háttérvilágítással rendelkező trackball került, melyet a néha nagyon picit érzéketlennek tűnő, de egyébként kiválóan működő érintőkijelző miatt nem sokat használtam, de ettől függetlenül hasznosnak ítéltem, mivel állapodjelző ledként is funkciónál; új üzenet vagy elmulasztott hívás esetén látványosan pulzál.
[+]
A teflon bevonatú hátlap nem gyűjti az ujjlenyomatokat
A hátlap is szép, de ennél magasztosabb jelzőkkel felesleges lenne illetni. A Google és a HTC dicséretére szóljon, hogy megpróbáltak valami egyedit alkotni, ami a hátsó rész négyötödénél keresztülfutó fém nyúlványban nyilvánul meg — ez az előlap keretének folytatása, mely hátul csak dizájncélok miatt ér össze. Nekem speciel nem különösebben tetszik, de egyedinek elég egyedi, a hozzáértők tehát akár ezalapján is kiszúrhatják, ha valakinél Nexus One-t látnak, igaz, a levehető rész közepén elhelyezkedő, meglehetősen méretes Google logó is egy elég árulkodó jel. Felülre az 5 megapixeles, autofókuszos kamera, az ahhoz tartozó ledes segédfény, valamint a kihangosító hangszórója került, míg legalul egy HTC logó díszeleg. A hátlap felső részének levétele könnyű művelet, a memóriakártya cseréje viszont nem az, mivel a foglalathoz csak úgy tudunk hozzáférni, ha kivesszük az akkumulátort is.
Felülre a bekapcsológomb és a szabványos, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet került. A készülék jobb oldalán nincs semmi, balra a hangerőszabályzó gombok kerültek, míg alul a szabványos microUSB csatlakozó, valamint az opcionálisan megvásárolható töltőbölcső három darab fém csatlakozója (három aprócska fémpötty) és a mikrofon kapott helyet. Ezt pontosan így kell csinálni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
