Mi az az ökológiai rugalmasság?
Az elkövető az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt.
Brillírozott a török válogatott támadó.
A miniszterelnök megszólalt a Védelmi Tanács ülése után.
Az amerikai elnök vágya több ezer milliárdos terhet jelenthet Magyarországnak.
Csökken a népesség.
A rendőrség szerint a terroristák a Laskar-i-Taiba dzsihadista szervezet tagjai.
A forgatás idén nyáron kezdődik.
Akár előre eltervezték, akár spontán volt, fantasztikus reklámfogásnak bizonyult.
2025.06.22. 19:00 Módosítva: 2025-06-22 19:11:25
Kis-Benedek József szerint nem várható tárgyalás a felek között.
Németországban a bombaformában játszó Alexander Bublik diadalmaskodott.
A kamaszt fürdőzés közben veszítették szem elől a társai.
Nemzetközi szinten egyeztetett a Közel-Keletről a külügyminiszter, ismertette a magyar érdekeket.
Hatvanöt játékos több mint 200 ezer forinttal gazdagodott.
A magyar válogatott az éremtáblázat élén fejezte be a racicei kontinensviadalt.
Egy román költő, Radu Vancu újraírja, amit Radnóti Miklósról gondoltunk.
A 33 éves teniszező a kvalifikáció első kiemeltjeként várhatja osztrák ellenfelét.
De tényleg feltámadt a zombiműhold?
Alig akad olyan magyar ember, aki az elmúlt negyven-ötven évben ne bulizott volna a Hungária zenéjére.
2025.06.22. 16:51 Módosítva: 2025-06-22 17:19:27
Csúcskategóriás hardverrel, profi érintőceruzával és billentyűzettel támad a Lenovo Yoga Tab Plus. Teszt.
Szendrői Csaba megszólalt a kórházba kerülése után.
Egy biztonsági korlát kiszakadása után történt az incidens.
A támadás után mindketten elhagyták a helyszínt.
Halála előtt egy nappal a Szolnoki Szigligeti Színház örökös tagjává választották.
Két korábbi alkotmánybírósági elnöknek volt a kabinetfőnöke.
A reagáló országok vezetői egy dologban mind egyetértenek.
Fantasztikus menetelést mutatott be a Kun Stefánia és Villám Lilla kettős.
Az ország egy iráni ellenzéki csoportnak ad otthont.
A zenésszel a The New York Times készített interjút.
Jöhet a nyílt háború?
Sajtótájékoztatót tartottak a Pentagonban.
Nyomozás azonban indult.
Rengeteg kritika érte a spanyol bajnok középpályást.
A miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanács ülését.
Az újdonsült házaspár éppen elhagyta volna a lakodalom helyszínét, amikor rájuk lőttek.
Bejelentkezett a helyszínről a párt elnöke.
2025.06.22. 13:23 Módosítva: 2025-06-22 13:39:25
Kaiser Ferenc szerint komolytalan az amerikai elnök békeajánlata.
A rapper szerint Donald Trump a valódi háborúkat csak eszkalálni képes.
A délelőtti párosversenyeken is remekelt a magyar küldöttség.
Elsősorban a bűnözők és vízummal rendelkező illegális bevándorlók felkutatására használják.
Arra kér mindenkit Szijjártó Péter, hogy halasszák el a térségbe tervezett utazásaikat.
Egy különleges műveletet hajtottak végre.
Kovács Zsolt Vencel teste és lelke tökéletes Dionüszosz.
Őrsi Gergely polgármester közösségi oldalán jelentette be.
A gyógyszer-analitika úttörője 91 éves volt.
2025.06.22. 12:18 Módosítva: 2025-06-22 15:15:35
„Ha ez a férfi meg tudta csinálni, akkor én is.”
Az énekesnő nem erőlteti gyermekeinek a szexuális felvilágosítást.
Itt a küszöbön a szupergyors kórtörténet-elérés.
Régen is a szerelem volt a fő motívum, ma is az.
Erősítést kapott a magyar sereg.
Frederick Smith 80 éves volt.
Az egész ország, külföldi és magyar rendőrök is őt keresték.
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.