Itt az első Nokia-Microsoft mobil
A Nokia múlt pénteken jelentette be, hogy a Microsoft lesz stratégiai partnere: a Windows Phone 7-re építi rá mobiljait, így egy külső operációs rendszer fejlesztéseire és ökoszisztémájára bízza magát. A lépés elég kockázatosnak tűnik, mert a Windows Phone 7-nek egyelőre nincs nagy bázisa, de egyrészt az egyre lejjebb süllyedő Nokiának nem volt sok választása, másrészt a két külön-külön gyengélkedő cég még erősítheti is egymást. A Microsoft elképesztő mennyiségű telefonra pakolhatja rá az operációs rendszerét, ami így elérheti az életben maradáshoz szükséges kritikus tömeget, a Nokia meg kap végre egy versenyképes, szerethető operációs rendszert.
Bár a bejelentésre csak néhány napja került sor, a Microsoft és a Nokia szakemberei már jóideje együtt dolgoznak a közös készülékeken, így néhány koncepciókép máris rendelkezésünkre áll.
Ezek a készülékek újszerű formát mutatnak, de valahol az N8-as és a C7-es közt helyezkednek el a fotót először publikáló Engadget szerint. Az sem meglepő, hogy rögtön több színt is bemutatott a Nokia, ez a választási lehetőség jellemző a finn gyártóra.