A nyáron elindított Red Bull Mobile saját logós, androidos készülékeit próbáltuk ki, és bár mindkettőtől közepes teljesítményt vártunk, egyikükben kifejezetten pozitívan csalódtunk. A másikat fedje jótékony homály...
A Telenor által nyáron újtára indított Red Bull Mobile a Nokia 5230 és a Samsung Galaxy Spica mellett két saját logós készülékkel is megjelent a boltokban. Az RBM típusjelű készülékek természetesen utólag brandelt készülékek: a nagyobbik testvér, az RBM2 a Huawei U8230-as modelljének átdizájnolt verziója, míg a kicsit később bevezetett kistestvér, az RBM3 szintén a kínai gyártó modelljén, az U8110-en alapul.

Mindkét készülék az androidos telefonok pályáján versenyez, ám míg az RBM2 nagy meglepetésünkre összességében a vártnál jobb benyomást keltett, az RBM3 a teszt alapján sajnos több sebből vérzik. Kezdjük először a kellemes meglepetéssel!

Energikus népiPhone |
Az RBM2 ahhoz képest, hogy 35 ezer forintért kapható (a szolgáltató simplyAll tarifacsomagjával), szinte egyáltalán nem kelti olcsó készülék látszatát. Az igényes csomagolásban egy olyan telefon rejtőzik, amely bár anyaghaszálatában természetesen nem ér fel a legnagyobbakhoz, ám az energiaital-márka kékes színvilágába öltöztetett műanyag készülék még közelről sem az a típus, amit a jóérzésű felhasználó azonnal szégyenkezve rejt el az iPhone-tulajok elől.

A készülék méretei is az iPhone-hoz közelítenek, és bár a 3,5 hüvelykes érintőképernyő természetesen nem hozza az Apple Retina Display színvonalát, de teljesen megbízható és "nézhető". Az Android kezelésében ugyebár nem kis szerepe van az érintés különböző formáinak, lehet egy készülék műszakilag bármilyen erős is, ha az ujj-gesztusok kényelmetlenek vagy pontatlanok (erre majd később még kénytelenek leszünk visszatérni). Az RBM2 az érintésre is jól reagál, a 320x480 képpontos megjelenítőn a virtuális billentyűzet kezelése sem okozott gondot, félregépelés nélkül, könnyen megy a pötyögés: a hasonló kategóriájú, olcsó készülékek rezisztív technológiája helyett itt ugyanis szerencsére belefért az árba a kapacitív módszer.

A lenyugvó bikának is van ereje | Bár az első bemutatók idején az RBM2-n csak az 1.6-os Android dolgozott, szerencsére a teszt idején már a 2.1-es verzió is felkerült rá, a boltokban is már ezzel kapható a készülék. Szükség is volt a hardvereket kissé hatékonyabban használó rendszerre, mivel a telefon belsejében már nem dagadnak "bika-izmok": a Qualcomm MSM7200A processzor, a 128MB ROM és 256MB RAM már kissé kevéske manapság, bár természetesen ezért az árért nem is várhatunk többet.

A pozitív meglepetés azonban mindenképpen az volt, hogy a csaknem két hetes használat közben szinte teljesen elfelejthettük az elsőre hervasztónak tűnő műszaki adatokat, mert valahogy mégis könnyen használhatónak és kellemesen kezelhetőnek bizonyult a készülék. Természetesen a munkaképernyők váltásánál vagy más, animációval kísért műveletnél észlelhető volt, hogy nem egy Desire-szintű vas szolgálja ki a rendszert, de alapvetően mégsem süllyedt soha a használhatósági szint alá az élmény.


Az 1500 mAh kapacitású lítium-ion akku a kikapcsolt Wi-Fi és átlagos használat mellett körülbelül két napig látja el árammal az RBM2-t, a vezeték nélküli hálózat bekapcsolása azonban sajnos rohamosan meríteni kezdi az akkut, ilyenkor akár naponta többször is érdemesnek tartottuk töltőre tenni a telefont. A telefonálással kapcsolatban is teljesen jó tapasztalatokat szereztünk, a 7,2-es HSDPA és HSUPA mellett egyébként GPS is bekerült a kék burkolat alá, és a 2.0 Bluetooth is jól jöhet.

Üzleti droid | Bár az eddigiek alapján látszik, hogy nem törpe atomerőművel van dolgunk, a vázolt előnyök és ügyes megoldások miatt tehát mégsem elvetendő gondolat RBM2-t választani első androidos telefonként. Ráadásul még akár azt is merjük állítani, hogy üzleti használatra is elgondolkodhatnak a kisebb költségvetésű felhasználók egy ilyen telefonon: a divatos konzumer alkalmazásokon (Community 2.0 közösségi gyűjtőszoftver, Facebook és YouTube kliens) kívül 4.1.0 verziójú Google Maps segít a tájékozódásban, a Documents To Go segítségével pedig megnyithatjuk a telefonon pdf, doc, xls vagy ppt dokumentumainkat is - ez utóbbi egy külön licenc megvásárlásával az említett dokumentumok készítésére is lehetőséget ad.

A kiegészítő funkciókra jelen tesztünkben kevéssé tértünk ki, a 3 megapixeles fényképezőgép fotós és videós képességei is az átlagos szintet hozzák, a Red Bull-specifikus tartalmak pedig a fiatal konzumer réteget érinthetik, mindenesetre továbbra is tartjuk azt a furcsa, ám örömteli véleményt, hogy az RBM2-t tökéletesen el tudjuk képzelni céges környezetben is, ha a tradicionális öltönyös-nyakkendős dresszkódba belefér a kék hátlap fehér bikája.

Olcsó droidnak híg a... mindene | Mindössze 20 ezer forint az előfizetéses, hűségnyilatkozatos ára a másodikként megjelenő Red Bull márkás telefonnak, és sajnos itt már igaz a fejezetcímben kiforgatott szólásmondás. A teszt csak bebizonyítani tudta azt az egyébként is egyértelműnek tűnő tételt, hogy ennyire olcsón már egyszerűen nem lenne szabad androidos telefont forgalmazni. A Huawei "bikásított" U8110-es készüléke sajnos a legalapvetőbb feltételeket sem teljesíti ahhoz, hogy Android-képes, és úgy egyáltalán, okostelefonként felhasználható legyen.

Formára még nem lenne alapvető baj a készülékkel. Látszik persze rajta a műanyag és az olcsóság, de ezt a nagy testvér RBM2 esetében még sikerült stílusosan megoldani. A lekerekített formájú telefon kijelzője már csak 2,8 hüvelykes, ami önmagában nem lenne probléma, ám a felbontás is QVGA-ra csökkent, így pixeles, "szőrös" a kép, a kisebb karakterek esetében bizony zavaró. A legnagyobb csapás azonban az RBM2 kapacitív kijelzője után a képernyő szinte betonnak tűnő rezisztív megvalósítása. Mint ahogy a nagy testvér jellemzésénél is említettük, az Android lételeme az ujjal rajzolt gesztusokban rejlik, a pontos és könnyű érintéstől az oldalak húzásáig. Ha elhúzzuk az ujjunkat az RBM3 képernyőjén, szabályosan "ragad" a felület, ami fizikailag és a felhasználás tekintetében is igaz. Darabok, pontatlan, és kellemetlen így az érintős funkciók használata.


A fejlesztők ugyan próbáltak hibrid megoldásokat is keresni a furcsa érzés enyhítésére, erre szolgál az alsó hardveres gombok fölött a kijelzőből leválasztott nyomásérzékeny sáv, ám a Google operációs rendszere még így is sokszor igényelné a képernyő tapogatását, amire egyre és egyre nehezebben veszi rá magát az ember.

Tartalom a formához |
Sajnos pont az alapvető problémák miatt kevéssé értékelhető, hogy a kistestvér is megkapta az RBM2 több funkcióját: ugyanúgy 3 megapixeles a kamera, az alkalmazások között ott a Community 2.0 közösségi megoldás, a YouTube és Facebook kliens, a GPS és a Google Maps kombója, valamint a Documents To Go és a dedikált Red Bullos extrák. Még a processzor sebessége is az erősebb modellt idézi, 528 MHz-es MSM7225 dolgozik a kék fedél alatt.

Sajnos az RBM3-mal egy eleve elhibázott üzletpolitikát láthatunk, hiszen az elvileg csábító lehetőség, miszerint hihetetlenül olcsón hozzájuthatunk egy igazi androidos okostelefonhoz, csak egyszer jön be: amikor az ügyfél megveszi a készüléket. Onnantól azonban csalódik a márkában vagy épp az operációs rendszerben, mert elhiszi, hogy az a nagy, agyondícsért okostelefon-divat csupán ennyi. Ezek után ki tudja, mikor lehet ismét meggyőzni arról, hogy próbálkozzon okostelefonnal... Kár.

And the winner is... |
A teszt alapján egyértelműen ki kell azonban jelenteni, hogy bár az RBM3 valóban gyenge próbálkozás, az RBM2 igazi meglepetés: sokaktól lehet hallani, hogy ez bizonyára csak valamilyen "szegényházi ájfón", ám a kritikusok valószínűleg sosem próbálták a készüléket. A nagyobbik Red Bull telefont bátran ajánljuk mindenkinek, aki olcsóbb árfekvésű belépőt szeretne az androidos készülékek világába.

CIO Hungary: generációk csatája a digitalizációért

Vagy inkább a digitalizáció harcáról van szó a generációkért? Beszámolónk harmadik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.