Összesítve tízmillió órányi teszt áll a Microsoft új mobil operációs rendszere mögött, amely mától véglegessé nyilváníttatott: most a telefongyártókon a sor. A végeredményt már októberben kipróbálhatjuk.
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy immár kész a Windows Phone 7 operációs rendszer végleges változata. Az 1.0 verziószámú rendszert mostantól telepíthetik új készülékeikre a hardvergyártók.

A mű kész, az alkotó nem pihen | A Windows Phone termékcsaládért felelős üzletág alelnöke, Terry Myerson a hivatalos Windows blogon is megerősítette a hírt, és beszámolt a fejlesztés egyes részleteiről is. Mivel az előző mobil Windows kiadásokat folyamatos kritikák övezték, többek között a kevéssé felhasználóbarát működés, a bonyolult funkcionalitás vagy épp hardveres inkompatibilitás miatt, Myerson szerint az új rendszer a legkörültekintőbben tesztelt mobil platform, amit a Microsoft valaha is kiadott.

Tízezernél is több készüléken futottak folyamatos, automatizált tesztek, ezen kívül természetesen megannyi "emberi" tesztelő foglalkozott főállásban az új Windowst futtató készülékek próbálgatásával. Az így kikalkulált teljes tesztidőszak nem kevesebb, mint tízmillió munkaórát tett ki. Myerson kiemelte, hogy a júliusban kiadott technikai előnézeti stádium után még nagyon sokféle olyan változtatást, javítást eszközöltek a rendszerben, amelyeket a Microsoftnál tevékenykedő belső, vagy hardvergyártóknál dolgozó külső tesztelők javasoltak.

Az öreg kontinens előnyben | A Windows Phone 7-re nagy csata vár: az iOS és az Android hangos csatája, az üzleti felhasználók körében stabilan jelen levő BlackBerry OS, valamint az utolsó szalmaszálba kapaszkodó, ám agresszívnek tűnő új Symbian mellett kell bizonyítania. Hogy ez mennyire sikerül, azt egy-másfél hónapon belül megtudhatjuk, legalábbis "ideát", Európában. Nagy meglepetésre ugyanis a Windows Phone 7 alapú eszközök az általános gyakorlattal ellentétben Európában jelennek meg hamarabb: az óceánon innen már októberben, míg az Egyesült Államokban csak novemberben indul hivatalosan a készülékek árusítása.

CIO Hungary: generációk csatája a digitalizációért

Vagy inkább a digitalizáció harcáról van szó a generációkért? Beszámolónk harmadik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.