Az amerikai Sprint mobilhálózatban használt, NFC-képes Nexus S 4G tulajdonosai már végleges formában használhatják a Google Wallet szolgáltatást.
A legelső körben a Citi MasterCard és Visa tulajdonosok számára lesz elérhető a szolgáltatás, de hamarosan a Discover és American Express lapocskák birtokosai is mobilra költöztethetik kártyáikat. A hagyományos kártyák telefonos változatai mellett a szolgáltatásban elérhető a Google saját virtuális kártyája is, amelyet előre feltöltős módban lehet használni. A Sprint hálózatában használt Nexus S 4G telefonok a Google referencia-készülékei, ezért a Wallet is ezeken lesz először elérhető egy rendszerfrissítést követően, hamarosan azonban minden más androidos mobilra letölthetjük.


Virtuális bankjegyek A Google Wallet egy nyílt platformra épülő szolgáltatás, amelyben gyakorlatilag meglévő bankkártyáink virtuális mását tárolhatjuk és használhatjuk. A hagyományos hitelkártyák mellett egyébként a különféle hűségkártyák, pontgyűjtők és speciális ajánlatokra, kedvezményekre feljogosító bónok is migrálhatóak lesznek a rendszerbe, a nyílt platform miatt ez tulajdonképpen már csak az adott kártya kibocsátóján múlik.

Amikor tehát a bankok illetve egyéb kártyakibocsátók többsége csatlakozik a rendszerhezt, a telefonból egy olyan mobil pénztárca válhat, amellyel egyszerre fizethetünk, kedvezményeket vehetünk igénybe, nyomon követhetjük hűségprogramjainkat, és akár a szolgáltatók speciális ajánlataival is digitális formában élhetünk.


Biztonságos lengetés A Wallet elindításának egyik alapfeltétele az érintés nélküli adatkommunikációt lehetővé tevő NFC technológia. A bankkártya-mobilok tulajdonosainak csupán egy PIN kóddal kell hitelesíteniük a telefonos alkalmazásban a kifizetendő összeget, majd az elfogadó terminál előtt elhúzniuk a készüléket. A technológia támogatói szerint a fizikai kontaktus nélküli adatáramlás sokkal biztonságosabb az eddigi metódusoknál, hiszen így nem kell kiadni a kezünkből a kártyát, amelyet így nem másolhatnak le és törhetnek fel illetéktelenek.

Az elfogadóhelyek száma egyre nő, persze egyelőre csak az Egyesült Államokban. A MasterCard szeptember közepén 150 ezer olyan üzletről vagy egyéb intézményről beszélt, ahol már működő terminállal várják a mobillal fizetőket, bár ennek egy részénél még szoftveres frissítésre van szükség ahhoz, hogy a végleges Wallet változattal is kompatibilisek legyenek. Az elmúlt hónapokban a nagyobb városok, mint San Francisco vagy New York mellett ráadásul már kisvárosokban is megjelentek NFC-terminálok.

Milyen lesz a jövő okostelefonja?
A Szigeten már tesztelik a mobilos NFC-s fizetést
A PayPal szerint lopás a Google mobil pénztárcája

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.